Világ

Legyőzhetetlen hadsereget épít Észak-Korea

Kim Dzsongun észak-koreai legfelsőbb vezető bejelentette, hogy legyőzhetetlen hadsereget épít – írta kedden a helyi állami médiára hivatkozva a BBC News. Az ország vezetője a bejelentést a lap szerint egy hétfőn, Phenjanban megnyitott hadászati kiállításon tette, ahol arról is szó esett: a látványos fegyverkezés védelmi célokat szolgál, nem pedig háború indítását. A vezető ugyanakkor utalt arra, hogy az Egyesült Államokat továbbra is ellenséges erőnek tekinti. Kim Dzsongun, aki beszéde közben hadászati eszközök, köztük egy hatalmas tank és rakéta környezetében pózolt, azt mondta:

az USA viselkedése nem ad alapot arra, hogy elhiggye, nincsenek ellenséges szándékai.

Mint ismert, Észak-Korea nemrég tesztelte új hiperszonikus ballisztikus rakétáit, amelyek interkontinentális hadműveletek végrehajtására is alkalmasak. Az Egyesült Államokkal szövetséges Dél-Korea eközben tengeralattjárókról indítható fegyvereket tesztelt. A kommunista diktátor ezzel együtt beszédében azt mondta: háború nincs kilátásban, inkább annak megelőzésére és nemzeti szuverenitásuk megvédése törekednek. Kijelentette továbbá, hogy nem készül déli szomszédjával sem háborús konfliktusba bonyolódni.

Az Egyesült Államok Joe Biden elnök vezetése alatt többször jelezte, hogy hajlandó tárgyalni Észak-Koreával a gazdasági szankciók enyhítéséről, de cserébe azt követelte Phenjantól, hogy mondjon le nukleáris fegyvereiről. A javaslatot Észak-Korea mindeddig elutasította annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány okozta határzár miatt az ország még a korábbiaknál is súlyosabb gazdasági helyzetbe kerül. A BBC cikke emlékeztet arra, hogy Észak-Korea legfontosabb szövetségesétől, Kínától is elvágta magát, ami lehetetlenné teszi az olyan fontos termékek behozatalát is, mint az élelmiszer és az üzemanyag.

Borítófotó: EYEPRESS NEWS / EYEPRESS VIA AFP

Forrás: 24.hu