szombat, november 27, 2021

Európa több államában is megfigyelhető, hogy egyre agresszívebbek lesznek a neonáci csoportok, különösen nagy veszélyben vannak az újságírók, mind több fenyegetés éri őket.

Olaszországot sokkolta, amikor másfél hete a Forza Nuova nevű újfasiszta szervezet aktivistái megostromolták a CGIL szakszervezet irodáját. A baloldali pártok a neonáci mozgalom betiltását követelték, mások pedig figyelmeztettek arra, Mussolini felemelkedése a húszas évek elején azzal kezdődött, hogy fellépett az érdekvédelmi szervezetek ellen. A római megmozdulás egyébként békésen indult, az oltásellenesek amiatt tiltakoztak, hogy a kormány minden munkahelyen kötelezővé tette az egészségügyi igazolványt.

Franciaországban még a nyáron volt példa hasonló jelenetekre, ott szintén az oltásellenesek közé keveredtek erőszakra hajlamos szélsőjobboldaliak, igaz, szélsőbaloldaliak is akadtak köztük.

De nem csak e két országban kaptak erőre a neonácik. Európa más államaiban is megfigyelhető, hogy egyre agresszívebbek lesznek ezek a csoportok, különösen nagy veszélyben vannak az újságírók, mind több fenyegetés éri őket. A hivatás az utóbbi hónapokban mind veszélyesebbé vált. Amikor az oltásellenes tüntetésekről tudósítanak, rendre számítaniuk kell arra, hogy a résztvevők megtámadják őket. Akadtak olyan újságírók, akiket paprikaspray-vel fújtak le, de nem ritkák a gyilkossággal és nemi erőszakkal való fenyegetések, továbbá a fizikai támadások.

Németországban a „mainstream” média képviselőit a szélsőjobboldali tüntetéseken rendszeresen illetik a „Lügenpresse”, azaz „hazug sajtó” kitétellel. Ezt a kifejezést, a nácik használták a harmincas években a „kommunista és zsidó szócsövek” ellen. (2014 január közepén a "Lügenpressét" választotta a Darmstadti Egyetem az év legcsúnyább szavának.

De más atrocitásokra is sor került az elmúlt hónapokban, a női riportereket leköpték, a kamerákat elvették és a földre dobták. Az újságírókat a tüntetések után sem hagyták békén: házukig követték, fenyegették őket.

Mindezeket a támadásokat egy jól körülhatárolható csoport követte el: szélsőjobboldaliak és neonácik. Fellépésük néhány napja az osztrák sajtóban is riadalmat keltett: Michael Bonvalot bécsi újságíró lakásának ajtaját összefirkálták, fenyegető üzeneteket festettek fel. Bonvalot hónapok óta tudósít a megmozdulásokról, szabadúszó újságíróként egyebek mellett a Der Spiegelnek ír cikkeket.

A mostani megfélemlítési kísérletet nem személye elleni fellépésnek, hanem „a sajtószabadság elleni támadásnak” tekinti, és hangsúlyozta, nem hagyja magát megfélemlíteni: „A támadások arra ösztökélnek, hogy még jobban beleássam magam a témába.”

Mint a Der Standard tudósítása szerint elmondta, aligha véletlen, hogy nem sokkal az eset előtt egy bécsi oltásellenes tüntetésen, amelyen a futballmeccsekről ismert neonácik jelentek meg, név szerint megfenyegették őt. A lakásban, amelynél az incidens történt, valójában egy rokona lakott. Feljelentést tett, kapcsolatban áll az Alkotmányvédelmi és Terrorelhárítási Állami Hivatallal (LVT), és időközben különböző biztonsági intézkedéseket tett. „Remélem, hogy a nyilvánosság is nyújt némi védelmet” – közölte az újságíró.

A hatóságoknak már többször kellett szembenézniük a jobboldali szélsőségesek és a radikalizálódott koronavírus-tagadók agressziójával. Legutóbb egy nőt ítéltek el jogerősen, amiért az egyik közösségi oldalon megosztotta a Bonvalotnak címzett halálos fenyegetést. Azt azonban mindez idáig nem sikerült kiderítenie a rendőrségnek, ki állt a fenyegetés mögött.

Bonvalot szerint a bécsi neonácik az elmúlt hónapokban magabiztosabbá váltak. Különösen az osztrák szcéna talán legismertebb képviselője, Gottfried Küssel köré szerveződött csoport kerül egyre inkább előtérbe. Transzparenseket akasztanak ki középületekre, antifasiszta falfestményeket mázolnak át, vagy megjelennek a vírustagadók tüntetésein, és gyorsan a helyszínen teremnek, amikor összecsapások törnek ki az ellentüntetőkkel. Eisenstadtban Küssel és emberei rendszeresen vonulnak fel a vírustagadók megmozdulásain.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezetet riasztják a fejlemények: "Úgy tűnik, az önkénynek és a féktelen agressziónak nincsenek határai" - nyilatkozta Rubina Möhring, az RSF ausztriai elnöke. 

Borítófotó: TIZIANA FABI / AFP or licensors

Forrás: Népszava

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all