péntek, május 20, 2022

A Memorial egyebek mellett vélt politikai elnyomás tanulmányozásával foglalkozott a volt Szovjetunióban és a mai Oroszországban. A bíróság az ügynöktörvényre hivatkozva döntött a felszámolásáról.

Az orosz legfelsőbb bíróság az ügyészség beadványára a Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság megszüntetéséről döntött. A bírósági ítélettel felszámolják a szervezet összes részlegét. A testület csak a határozatot ismertette, az indoklásra nem tért ki. Az ítélet nem jogerős, a védelem bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be ellene.

A Memorial megszüntetését a moszkvai ügyészség kezdeményezte, mert azt olyan intézménynek tartja, amely szerint igazolható a terrorista és szélsőséges szervezetek támogatóinak tevékenysége. Az ügyészség állítása szerint a Memorial anyagai nemzetközi terrorista és szélsőséges szervezetek tevékenysége igazolásának „nyelvi és pszichológiai ismérveit” tartalmazzák.

Oroszországban mind az öt, a jogvédő központ által felkarolt szervezetet betiltották korábban, magát a Memorialt pedig idegen ügynöknek minősítették.

A Nemzetközi Memorial 2016, a Memorial jogvédő központ pedig 2014 óta szerepel az idegen ügynöknek minősített nem kormányzati szervezetek listáján. A Nemzetközi Memorial az egyik legrégebbi nonprofit szervezet, amely a volt Szovjetunióban és a mai Oroszországban alkalmazott, vélt politikai elnyomás tanulmányozásával foglalkozik.

(Nyitóképünk illusztráció, a fotón Vlagyimir Putyin orosz elnök)

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all