szombat, május 21, 2022

A demokrácia világszerte komoly kihívásokkal küzd: a különböző demokráciaindexek alapján globális szinten már jó öt éve folyamatosan csökken a szabad államok száma és a politikai szabadságjogok mértéke, és egyes civil szervezetek szerint az Egyesült Államoktól kezdve Indián át Magyarországig és Lengyelországig egy sor névleg demokratikus államban sem biztosítottak a tisztességes és szabad politikai verseny keretei.

A kínai kormány egy friss kiadványa szerint ugyanakkor vannak üdítő kivételek: a kínai népi demokrácia például ma is tökéletesen működik. A jelentés szerint ugyanis a kínai egypártrendszer valójában a „népi demokrácia teljes folyamatának” megtestesülése, amely „egyesíti a folyamat- és eredményalapú demokráciát, a procedurális demokráciát és a tartalmi demokráciát, a közvetlen és közvetett demokráciát, valamint a népi demokráciát és az állami akaratot”, bármit is jelentsenek ezek a fogalmak.

A jelentés mellé kiadott propagandaanyagokból az is kiderül, hogy a kínai választási részvétel 90 százalékos, a kormánnyal elégedettek aránya 93 százalékos, a kínai Országos Népi Gyűlés, azaz a törvényhozás tagjai a népet képviselik, míg az Egyesült Államokban közelebbről meg nem nevezett érdekcsoportokét.

Az ilyen kinyilatkoztatások egy gyakori magyarázata, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) máshogy definiálja a demokráciát és az emberi jogokat, mint a hanyatló Nyugat. Utóbbiak esetében például azt hangoztatja, hogy felszámolták a szegénységet és elhozták a fejlődést, a jobb életminőség pedig a legalapvetőbb emberi jog. Előbbinél pedig az a mondás, hogy a párt hallgat a nép szavára, és az össztársadalmi érdeket jeleníti meg lépéseiben, például amikor a nyugati kormányokkal szemben sikeresen visszaszorította a Covid-19-járványt és megóvta a lakosságot annak egészségügyi és gazdasági hatásaitól.

Az ilyen mentális gimnasztikai gyakorlatoknál ugyanakkor jóval érdekesebb, hogy az utóbbi években számos, felméréseken és fejlettebb adatelemzési módszereken alapuló tanulmány vizsgálta a kínai egypártrendszer támogatásának és stabilitásának alapjait. Ezek alapján a civil társadalommal történő konzultáció létező és fontos eleme a kínai hatalomgyakorlásnak, bár nem úgy, ahogy Nyugaton. A népi demokrácia egyéb feltételezett jellegzetességeire viszont nem igazán van empirikus bizonyíték.

Konzultatív autokrácia

A szakirodalom egyik ága a kínai civil szerveződések és az állam viszonyát, illetve a kínai rendszer konzultatív mechanizmusainak hatását vizsgálja. A kínai állami média beszámolóiban például visszatérő érv, hogy a pártállam fenntart számos konzultatív csatornát, ahol a nép egyszerű gyermekei is megoszthatják véleményüket – bár a valóságban ezeknek a konzultatív mechanizmusoknak kevés konkrét hatásuk van. Egy másik érv, hogy Kínában a legalacsonyabb helyi közigazgatási szinten valóban van közvetlen választás –

de a pártállam azért ügyel rá, hogy rendszerellenes jelöltek ne indulhassanak, emiatt demokratikusnak nem nagyon nevezhető a jelenség.

Ezekre utalva Dimitar Gueorguiev, a Syracuse-i Egyetem kutatója azt írja, a KKP hatalma a társadalom feletti autoriter ellenőrzés és a társadalmi részvétel sajátos kombinációján alapul. Szerinte a pártállam a közvélemény folyamatos szondázásán és a legalsóbb közigazgatási szinteken bevezetett kvázireprezentatív mechanizmusokon keresztül egyrészt megteremti a politikai részvétel illúzióját, másrészt képes követni a társadalmi igényeket és azok változásait.

Egy másik kutatásban a Pekingi Egyetem, a Columbia és a Bécsi Egyetem kutatói az ingatlantulajdonosok civil szerveződését vizsgálták, és azt írták, a pártállam bizonyos esetekben kifejezetten támogatja az ilyen szervezetek létrejöttét – főként, ha a helyi hatóságokhoz sokszor fordulnak ingatlanviszályok miatt a lakosság tagjai, és szeretnének megszabadulni a folyamatos békítés terheitől. Azaz a párt a társadalmi viták megoldását kiutalja a civil önszabályozó szervezeteknek.

1639571395 temp oGPEaO cikktorzs2x

Egy választópolgár mutatja szavazólapját Jonghszing faluban, ahol új képviselőket választottak a helyi népi kongresszusba – Fotó: Luo Yunfei / Imaginechina / AFP

Hasonló mechanizmusokat vizsgált egy korábbi cikkében Csen Csi-tung, Jennifer Pan és Hszü Csi-csing, a Csingtua Egyetem és a Stanford két kutatója. Szerintük az önkormányzatok harmada hajlamos reagálni a nép igényeire, és ez a hajlam annál nagyobb, minél jelentősebb valamiféle társadalmi akció, például (a helyi politikusok ellen relatíve gyakorinak számító) tüntetés veszélye, és minél nagyobb figyelmet kap az adott ügy a magasabb politikai szinteken. Azaz a párt figyelő szeme és a társadalmi elvárások egyszerre alakítják a helyi politikát.

Daniel Mattingly, a Yale tanára szerint a KKP helyi legitimációjának fontos része a helyi társadalmi, gazdasági és vallási elit becsatornázása a hatalomba. Ez egyfelől megjeleníti a közösségek érdekeit a pártban, de utóbbinak is nagyobb rálátást és befolyást ad ezen hálózatokon belül. Így minél erősebben formalizált a civil társadalmi élet, annál gyengébb a társadalmi ellenállás a párttal szemben, hiszen a párt és a civil élet vezetői közti határ elmosódik.

Ezt Jessica Teets, a Middlebury College kutatója egy korábbi cikkében „konzultatív autoritarianizmusnak” nevezte. Szerinte Kínában is kialakult egy relatíve autonóm civil társadalom, ugyanakkor a civil társadalom feletti ellenőrzés eszközei is megerősödtek, emiatt a létrejötte nem vezet demokratikus fejlődéshez.

Civil társadalom állami felügyelettel

Számos kutatás taglalja, hogy a kínai konzultatív mechanizmusok és a civil társadalom bimbózása milyen korlátok között zajlik, és mennyire valós.

Han Zsung-pin és Csia Li-nan, a Georgia-i Egyetem kutatói azt írták, a hatóságokat érő online panaszok esetében azok kapnak figyelmet, amelyek a bepanaszolt kádereknek problémát jelenthetnek feljebbvalóikkal szemben. Az egyéb társadalmi igényekre nem különösebben figyelnek, sőt az internetes fórumokat is inkább a társadalom feletti ellenőrzés eszközeként használják, nem a kormányzás hatékonyságának javítására.

Rory Truex, a Princeton Egyetem kutatója egy kérdőíves felméréssel árnyalta a konzultatív autoritarianizmus erejét. Truex az Országos Népi Gyűlés, azaz a kínai törvényhozás online konzultációinak résztvevőit kérdezte, és arra jutott, hogy akik részesei voltak a konzultatív folyamatnak, elégedettebbek a kormányzattal; ugyanakkor ez a hatás csak a kevésbé tanult és politikailag marginalizált emberek esetében mutatható ki.

Jennifer Pan egy másik kutatásában Meng Tien-kuanggal és Jang Pinggel, a Csinghua Egyetem és egy pekingi agytröszt kutatójával közösen megjegyezte, hogy az ilyen kvázidemokratikus mechanizmusok alkalmazása nagyban függ attól, hogy az adott témában a társadalmi igények hogyan viszonyulnak az államszervezethez. Ha úgy érzik, a nép igényei ellentétesek a pártállami érdekkel, a pártutasításokat követik az online követelésekkel szemben.

Csen Csi-tung és Hszü Csi-csing egy másik cikkükben ezt úgy fogalmazták meg, hogy az autoriter államszervezet csak akkor engedi szabadon eszmét cserélni a népet, ha az emberek preferenciáiban jelentős heterogenitást feltételez. Ez magyarul azt akarja jelenteni, hogy addig mehet a civil szerveződés, amíg ezekben a csoportokban nem alakulnak ki tágabb érdekközösségek – utóbbiak ugyanis veszélyeztetnék a párt hatalmi hegemóniáját.

Ez egy visszatérő megállapítása a témáról szóló kutatásoknak. Mary Gallagher és Blake Miller, a Michigani Egyetem és a London School of Economics kutatója egy idén megjelent, a kínai online cenzúra gyakorlatát vizsgáló tanulmányában azt állítja, a pártállam stratégiája a független társadalmi erőközpontok kialakulásának megakadályozására irányul. Szerintük a cenzúra nem elsősorban a kényelmetlen témák eltüntetését célozza, a tartalomnál fontosabb az azt előállító személy vagy csoport jellege. Ha a párt olyan „véleményvezérekkel” találkozik, akik potenciális veszélyt jelenthetnek a hegemóniájára, akkor kooptálásukra, az elérésük korlátozására vagy elhallgattatásukra törekednek.

Daniel Lynch, a Hongkongi Városi Egyetem kutatója a KKP 2012 és 2015 közötti belső háttéranyagait vizsgálva szintén azt állította, hogy a kínai pártelit az online (és offline) szerveződő társadalmi hálózatokat tartotta és tartja a fő veszélynek, és a 2013 utáni hatalomkoncentráció is arról szólt, hogy meggátolják ezen civil hálózatok politikai befolyását.

Megnyerők és ideológiailag képzettebbek

Jennifer Pan és Hszü Ji-csing online felméréseken alapuló kutatásai alapján a főbb kínai ideológiai törésvonalak jellege is a pártállamnak kedvez. Az autokratikus rendszer támogatóira jellemző, hogy konzervatívok, nacionalisták és nagyobb gazdasági szerepet várnak az államtól; míg a liberálisabb politikai berendezkedés támogatói a gazdasági és társadalmi kérdésekben is liberálisabbak.

Ugyanakkor a fő törésvonal nem a KKP-párti és KKP-ellenes ideológiai csoportok között van. A KKP hatalomgyakorlási módszereit elutasítók támogatják a gazdasági reformpolitikát; ezzel szemben akik elítélik a KKP gazdaságpolitikáját, azok támogatják az autokrata politikai rendszert. Ebből fakadóan az ideológiai felállás mentén nem valószínű egy koherens KKP-ellenes ideológiai hullám megszilárdulása. (Bár az utóbbi bő egy év gazdaságpolitikai trendfordulója valamelyest kétségbe vonja ezt a dinamikát.)

Jason Wu, az Indianai Egyetem kutatója egy másik felméréses kutatásban arra jutott, hogy a demokratikus rendszerekhez viszonyítva relatíve kicsi az ideológiai különbség a KKP támogatói és a potenciális ellenzéki tábor között, ezért az ideológiai viták nem okoznak jelentősebb polarizációt.

1639574908 temp OpGFCi cikktorzs2x

Egy kislány tiszteleg, miközben az anyja fotózza a népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulója alkalmából készített falfestmény előtt 2019. szeptember 30-án – Fotó: Benoit Durand / Hans Lucas / AFP

Csi Cseng-jüan, a sanghaji Csiaotong Egyetem kutatója és Csiang Csün-jen egy másik felmérésben azt hozta ki, hogy a KKP-tagok egy sor társadalmi-politikai kérdésben – nemek közti egyenlőség, politikai pluralizmus, nemzetközi nyitottság – progresszívabb nézeteket vallanak, mint az átlagos kínaiak, amit elsősorban az magyaráz, hogy a KKP-tagok tanultabbak, mint az átlag. Mindazonáltal ez az eredmény sem valószínűsíti, hogy egyhamar demokrata lázongással kell majd szembenéznie a pártnak.

Truex egy másik kutatása a domináns személyiségjegyek szempontjából vizsgálja a kínai politikát, és azt írja, hogy a rendszerrel szemben kritikusabb kínaiak személyisége introvertált és mizantróp jegyeket mutat, míg a KKP tagjai között nagy arányban vannak a megnyerőbb, pozitívabb személyiségűek. Ez egybevág azokkal az állításokkal, amelyek szerint a KKP képes kooptálni a motivált, energikus, sikeres egyéneket, azaz részben a pártbéli humán tőke erejének köszönhető a kínai rendszer tartóssága.

Nem annyira meritokratikus

Ez utóbbi, kínai kommunikátorok által gyakran emlegetett érv szerint a népi demokrácia legfőbb erénye, hogy – szemben a hanyatló Nyugattal – a kínai pártállam kompetens. Ez állítólag a rendszer meritokratikus mivoltának lenyomata: míg a nyugati demokráciákban bármilyen kétbalkezes populista hatalomra juthat, Kínában csak kipróbált, alacsonyabb szinten bizonyított veteránok kerülhetnek a központi vezetés felsőbb köreibe. Ezt az biztosítja, hogy a pártbéli előmenetelt szigorú teljesítménycélok szabályozzák, és csak az léphet magasabb szintre, aki sikeresen teljesítette a gazdasági és társadalmi célszámokat.

Érdekes módon erre nem sok empirikus bizonyíték van. Li Dzsong-hjuk, a szingapúri Nanjang Egyetem kutatója azt vizsgálta, hogy milyen kapcsolat van az egyes pártfunkcionáriusok előmenetele és az általuk igazgatott terület gazdasági és fejlődési teljesítménye között. Eredményei szerint nincs statisztikai bizonyíték arra, hogy a városi és tartományi vezetők előmenetele a gazdasági eredményektől függ.

Ugyanakkor a helyi pártvezetés alacsonyabb rangú tagjainak karrierkilátásai valóban hatással vannak a közigazgatási terület teljesítményére: ahol nagyobb a verseny az előléptetésekért, ott a gazdasági adatok is jobbak.

Hszü Ji-csing és Csia Zsuj-hszüe egy hasonló kutatásban azt írták, hogy Kínában is elsősorban a káderek kiinduló társadalmi-politikai pozíciója határozza meg, hogy milyen magasra jutnak a párt ranglétráján. Azaz tűzközelbe csak az kerülhet, aki eleve magasról kezdi karrierjét. Szerintük arra is van valamennyi – bár nem túl sok – bizonyíték, hogy az előmenetelben egyre fontosabbak a személyes kapcsolatok, a központi vezetésbe való bekerülésben különösen a pártfőtitkárhoz, Hszi Csin-pinghez fűződő viszony játszik növekvő szerepet.

Ez utóbbi nem új elmélet, a politikatudományi irodalom egy jelentős része a meritokráciával szemben a patronázshálózatokkal magyarázza a KKP belső viszonyait. Ez alatt a tartományi és központi vezetés nagykutyái és az általuk istápolt alacsonyabb rangú káderek közti kapcsolatháló értendő: a teória szerint a párton belüli előmenetel nagyrészt attól függ, hogy ki kihez áll közel, és kinek a főnöke éppen mennyire befolyásos Pekingben.

Csiang Csün-jen és Csang Mu-jang, a Hongkongi Kínai Egyetem és a Sanghaji Pénzügyi és Közgazdasági Egyetem kutatói a KKP-n belüli patronázshálózatok vizsgálata alapján azt írják, hogy a tartományi vezetők – nem meglepő módon – a saját hálózatukhoz tartozó káderek vezette közigazgatási egységekhez folyatják a pénzt. Ami meglepőbb, hogy szerintük ezt nem elsősorban a korrupció magyarázza, hanem az informális hálózatokon belül erősebb a politikai koordináció. Megfogalmazásuk szerint a magánhálózatok a politikai mobilizáció fontos, bár költséges eszközei, amit sokféleképpen lehet értelmezni, de meritokráciaként nem nagyon.

A propaganda működik

A meritokráciára vonatkozó empirikus bizonyítékok hiánya természetesen nem jelenti azt, hogy a KKP uralmának ne lennének tagadhatatlan és látványos sikerei. Visszatérő érv, hogy a rendszer gazdasági sikerei, a koronavírus-járvány kezelése és Kína ismételten nagyhatalommá válása a szorosabb társadalmi kontroll nélkül is legitimációt és népszerűséget kölcsönöz a KKP-nak.

Ezt felmérések is alátámasztják: bár Kínában nem mindig egyszerű független kutatásokat végezni a lakosság politikai attitűdjeiről, a rendelkezésre álló adatok alapján a nép alapvetően elégedett a KKP-val, ami bő négy évtizednyi rohamléptű gazdasági növekedés után nem feltétlenül meglepő. A Harvard felmérései szerint például az utóbbi két étvizedben folyamatosan javult a párt megítélése, és ez nagyrészt az emberek anyagi körülményeinek javulásával függött össze.

1639570912 temp HkoLBA cikktorzs2x

Tapsolj Hszi Csin-pingnek! című játék a WeChat közösségi médiás platformon, amely lehetővé teszi Kína több százmillió okostelefon-felhasználójának, hogy visszamenőleg megtapsolják Hszi Csin-ping elnök beszédét – Fotó: Chandan Kanna / AFP

Han Zsung-pin és mások kutatásaiból az is kiderül, hogy míg más országokban a nacionalizmus és a patriotizmus nem feltétlenül függ össze a kormányzat támogatottságával, Kínában igen. Ez igazolni látszik azt a népszerű állítást, hogy Kína felemelkedése büszkeséggel tölti el a kínaiakat, ami nagyot dob a KKP legitimációján, és jelentősen csökkenti a rendszerrel szembeni külső bírálatok kínai elfogadottságát. Azaz a kínai rendszer heves bírálata vagy a pekingi téli olimpia diplomáciai bojkottja nemhogy rontja, még javíthatja is a KKP megítélését.

A felméréseknek az is visszatérő eleme, hogy a rendszer hibáit a nép a helyi vezetők gyengeségeivel azonosítja, míg a pekingi kormányt kompetensnek ítélik. Erre pedig Peking is rájátszik, a Covid-19-járványt például egy az egyben a vuhani tartományi- és pártvezetéssel vitették el.

Ugyanakkor más kutatások szerint a KKP szeret biztosra menni, amikor a népi demokrácia megőrzéséről van szó, például az információk kontrollján keresztül.

Jennifer Pan, Sao Ce-chie és Hszü Ji-csing, a Stanford és a Kínai Kommunikációs Egyetem kutatói egy idén megjelent kísérletükben arra jutottak, hogy a kínai állami média relatíve sikeres a kormánypolitika elfogadtatását illetően: a kommunista párt hiába eszközöl olykor jelentős bel- és külpolitikai irányváltásokat, a média az ügyek újraértelmezésével képes elfogadtatni a közönséggel a kormány irányvonalát.

Huang Haj-feng, a Kaliforniai Egyetem (Merced) kutatója szerint

a propaganda még akkor is működik, amikor nem: bár a propaganda legkeményebb formái nem növelik a rezsimmel szembeni bizalmat, csökkentik a tüntetési hajlandóságot.

Hasonló a helyzet az indoktrinációval, amely akkor is csökkenti a rezsimmel szembeni szembeszállás esélyét, ha amúgy a propaganda célpontjai nem hiszik el az üzenetet.

Egy ötfős, kínai, amerikai és német egyetemek kutatóiból álló csoport szerint a hazafias oktatás is sikeres: ennek bevezetése a kínai középiskolások körében növelte az állammal és csökkentette a piaccal szembeni bizalmat, és az ezen átesett diákok hajlamosabbak voltak úgy érezni, hogy a kínai rendszer demokratikus.

Van átnevelőtábor is

Jennifer Pan egy másik kutatása szerint a KKP a szociális programokat is felhasználja a rezsim potenciális ellenfeleinek felkutatására és nyomon követésére. Diana Fu, a Torontói Egyetem kutatója szerint a KKP által kézben tartott szakszervezetek is hasonlóan fontos szereplők a pártellenes morgolódás nyomon követésében és felszámolásában.

A népi demokrácia teljes folyamata mindemellett nemcsak a fenti, puha eszközökkel próbálja elejét venni a veszélyes civil szerveződésnek. Teng Jan-hua és Kevin O’Brien, a Nankingi Egyetem és a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatói egy korábbi cikkükben a civil ellenállás „kapcsolati elnyomását” mutatták be, ahol

a hatóságok a tüntetések vezetőit a családjuk és ismerőseik zsarolásával törik meg.

De általában véve is igaz, hogy ha az ember nem elégedett a KKP-val, könnyen meghívják teázni a hatóságok, esetleg eltűnik egy rövidebb-hosszabb időre, ahogy nemrég egy magas rangú pártfunkcionáriust nemi erőszakkal megvádoló Peng Suaj teniszező (akit azóta sikerült jobb belátásra bírni, ki tudja, milyen konzultatív eszközökkel).

1639570378 temp abJbEl cikktorzs2x

Thomas Bach NOB-elnök Peng Suajjal beszél videohíváson 2021. november 21-én – Fotó: Greg Martin / OIS / IOC / AFP

Ennél is keményebb fellépésre számíthatnak a rezsim által problémásnak tartott kisebbségek. Az utóbbi időben a nemzetközi politika porondján is témává vált, hogy Kína nyugati részén, Hszincsiangban számos kutató és civil szervezet szerint átnevelő táborokba zárják és kényszerdolgoztatják a muszlim ujgur kisebbség tagjait; de korábban Tibetben, manapság pedig Belső-Mongóliában is hasonlóan kemény eszközökkel lép fel az államhatalom a feltételezett ellenségeivel szemben.

Az sem véletlen, hogy Kínában ül börtönben a legtöbb újságíró a világon, vagy hogy Hongkongban rövid habozás után bezáratták a rendszerellenes sajtót, lecsukatták vagy eltiltották a közügyektől a demokratikus ellenzék jelentős részét, és a választási rendszert is kiherélték.

A népi demokrácia teljes folyamatának ezen sikerei ugyanakkor jellemzően kimaradnak a kínai diplomáciai kar rendszermagyarázó cikkeiből.

Borító: Hszi Csin-ping beszéde megy óriáskivetítőn egy pekingi bevásárlóközpont homlokzatán, miután a kínai vezető kihívó híján újra elnyerte az elnöki posztot 2017. októberében – Fotó: Greg Baker / AFP

Forrás: Telex

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all