Világ

Svéd NATO-tagság: csökkenne a katonai konfliktusok kockázata, de Moszkva megtorolhatja a csatlakozást

Svédország külügyminisztere parlamenti jelentésben érvelt a csatlakozás mellett, de a kockázatokat sem hallgatta el.

Svédország NATO-csatlakozásával csökkenne a katonai konfliktusok kockázata, és ebből adódóan válságokat lehetne megelőzni Észak-Európában – jelentette ki pénteken Ann Linde svéd külügyminiszter újságírók előtt. A svéd NATO-csatlakozással kapcsolatos parlamenti jelentés bemutatásának alkalmából megjegyezte:

A NATO-tagság stabilizáló hatású lenne, és a Balti-tenger körüli országok javát szolgálná. Svédország a szövetség kollektív védelmi ernyője alá kerülne, és meggyőződésük szerint nem érné őket katonai támadás, ha benyújtanák csatlakozási kérelmüket.

Az esetleges NATO-tagság kérdését vizsgáló biztonsági jelentésben megállapították: Svédország sebezhetőbbé válik, ha egyetlen olyan északi ország marad, amely nem tagja az észak-atlanti szövetségnek. Ugyanakkor annak a kockázata is fennáll, hogy Oroszország megtorló lépést tesz, ha Stockholm beadja csatlakozási kérelmét. A jelentésben felvetett hátrányokat megerősítette Peter Hultqvist védelmi miniszter is, hozzátéve:

Svédország készen áll bárminemű ellenválaszra.

A pénteken nyilvánosságra hozott dokumentum nem fogalmaz meg egyértelmű ajánlást a csatlakozás mellett vagy ellen, de várhatóan az abban rögzített érveket veszik majd alapul a döntés meghozatalakor. A kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt vasárnap ismerteti álláspontját az ügyben.

A szomszédos Finnországban az államfő és a miniszterelnök már csütörtökön bejelentette: támogatják, hogy a Svédországhoz hasonlóan eddig hagyományosan semleges Finnország haladéktalanul adja be felvételi kérelmét a NATO-hoz. A finn álláspontban Oroszország február végén Ukrajna ellen elindított háborúja hozott határozott irányváltást.

Borítófotó: AFP

Forrás: Népszava