csütörtök, december 08, 2022

Megélhetési költségek miatt kirobbant európai zavargásokat is valószínűnek tart negyedéves előrejelzésében a Stratfor geopolitikai tanácsadó cég. Ezek a zavargások átfedésben lesznek a lakosság egyes csoportjainak azon követeléseivel, hogy a kormányok az energiaválság kezelése érdekében enyhítsék az Oroszország elleni szankciókat.

Nem ígér túl sok jót a Stratfor geopolitikai tanácsadó cég most közzétett negyedéves előrejelzése. Bár az előrejelzést a világ összes régiójára lebontva közölték, ezúttal főleg az európai kontinenst és az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos prognózisokat emeljük ki.

Kezdjük a háborúval!

A Stratfor szerint az orosz-ukrán háború 2022 végéig anélkül húzódik el, hogy érdemi elmozdulás történne a tűzszünet felé. Sem az ukránok, sem az oroszok nem lesznek képesek döntő területi előrenyomulást tenni. A háború elhúzódása és az egyre mélyülő energiaválság vitát fog kiváltani az európai fővárosokban arról, hogy folytassák-e a szankciós stratégiát, és egyes uniós kormányok akár nyíltan a szankciók feloldására is felszólíthatnak. A döntés azonban csak 2023-ban születik meg, és egyelőre a Nyugat továbbra is támogatni fogja Ukrajnát. Sőt, további, igaz, a korábbinál mérsékeltebb szankciók valószínűsíthetőek az Oroszország által Ukrajna megszállt részein tartott annexiós népszavazások megtorlásaként - állítja a Stratfor.

A tél közeledtével mind Ukrajna, mind Oroszország megpróbál majd előretörni. A tél beköszöntével azonban a nehezebb közlekedési feltételek (befagyó utak, sáros talaj stb.) korlátozni fogják Moszkva képességét, hogy több erőforrást mozgósítson, mint amennyit Ukrajna bevet. De Ukrajna sem rendelkezik annyi emberrel és erőforrással, hogy a közelmúltban Harkivban elért sikerei ellenére visszafoglalja az oroszok által birtokolt területek jelentős részét, például Herszonban.

5f737f63 3e0e 4781 a4cb 7950ce7311b1

Fotó: MTI / AP / Kosztyantin Liberov

A Stratfor jóslata szerint az Egyesült Államok továbbra is keményen fellép majd Oroszországgal szemben. De ez nem fog az orosz olajexportra vonatkozó másodlagos szankciókig súlyosbodni, mivel Washington attól tart, hogy emiatt az olajárak az egekbe szöknének.

Ami a gazdasági kilátásokat illeti, ott szintén nincsenek túl jó hírek.

A negyedik negyedévi gazdasági növekedés az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és az euróövezetben valószínűleg alacsony marad (és néhány országban valószínűleg negatív lesz), de ez a Stratfor előrejelzése szerint nem fogja visszatartani a központi bankokat a kamatemeléstől. A Stratfor szerint az agresszív monetáris politika hozzájárul majd a munkanélküliség növekedéséhez, de ez 2023-ig nem fog bekövetkezni, mivel az Egyesült Államokban és Európa nagy részén jelenleg feszes a munkaerőpiac.

Ettől függetlenül az energiaválság arra fogja kényszeríteni az európai kormányokat, hogy növeljék az állami kiadásokat, mert csak így tudják megsegíteni a háztartásokat és a vállalkozásokat. Ezzel azonban még nagyobb államadósságot halmoznak majd fel. A kamatemelések okozta növekvő hitelfelvételi költségekkel párosulva ez az adósságválság kockázatát teremti meg, és korlátozza a kormányok gazdaságélénkítő képességét arra az esetre, ha a recesszió a vártnál mélyebb és hosszabb lenne - véli a Stratfor.

Az infláció mérséklése érdekében az Európai Központi Bank és a Bank of England folytatja monetáris politikai szigorítását, ami egyre drágábbá teszi a hitelezést a kormányok, a vállalkozások és a háztartások számára, és visszafogja a gazdasági tevékenységet.

8d924f9c 677e 4b37 b1a8 8e2d5ff4cd0e

Fotó: Veres Viktor

A megélhetési válság súlyosbodása a munkavállalói aktivizmus és a társadalmi zavargások kockázatának növekedését fogja eredményezni egész Európában - állítja a Stratfor. A negyedév során sztrájkok és tüntetések valószínűsíthetőek (többek között olyan országokban, mint Franciaország, Spanyolország és az Egyesült Királyság), amelyek közül néhány megzavarja az áruk és emberek mozgását. Alacsony ugyan, de továbbra is fennáll a politikai válságokhoz vezető társadalmi és munkaügyi zavargások kockázata, különösen a kisebbségi kormányok vagy törékeny koalíciók által vezetett országokban.

A megélhetési költségek miatti zavargások valószínűleg átfedésben lesznek a lakosság egyes csoportjainak azon követeléseivel, hogy a kormányok az energiaválság csökkentése érdekében vonják vissza az Oroszország elleni szankciókat, de nem olyan mértékben, hogy az EU vagy az Egyesült Királyság álláspontja megváltozzon az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban.

Az európai kormányok támogatásokkal és pénzügyi segélyekkel próbálják majd enyhíteni a társadalmi nyugtalanságot (különösen az emelkedő energiaszámlák kezelésénél), de ez a folyamatosan magas költségvetési kiadások és a növekvő adósságszintek rovására megy majd. A nagyvállalatokra és a bankokra kivetett váratlan adók valószínűsíthetőek, mivel a kormányok további állami bevételi forrásokat keresnek - jósolja a Stratfor.

Bár az Oroszországból érkező mennyiségi veszteségek pótlására továbbra is az LNG marad a fő alternatíva, az év végére csak néhány tároló egység lesz működőképes. Ez a Stratfor előrejelzése szerint azt jelenti, hogy a téli időszakban továbbra is fennáll az elégtelen ellátás kockázata, és a kormányokra nyomás nehezedik, hogy átmeneti megoldásokat találjanak. Ettől függetlenül az Ázsiából és a Közel-Keletről továbbra is ömleni fog a nyersolaj és egyéb olajtermékek (főként dízel), ez pedig a negyedév során támogatni fogja a gáz-olaj váltási tendenciákat Európában. Emellett segít az Európai Uniónak csökkenteni az Oroszországtól való függőségét, mielőtt decemberben hatályba lép az orosz tengeri nyersolajra vonatkozó tilalom, és mielőtt 2023 februárjában hatályba lép az olajtermékekre vonatkozó tilalom.

d0a1b841 df6a 4e2e 99df e035ae8a138b

Fotó: AFP / DANIEL LEAL

A Stratfor néhány európai államot egyesével is elemzett

Olaszországgal kapcsolatban arra jutottak, hogy az új populista kormány valószínűleg némi turbulenciát fog okozni az adósságpiacokon, mivel attól tartanak, hogy Róma felhagy az adósságcsökkentő intézkedésekkel és a gazdasági reformokkal. Ez azonban a Stratfor szerint nem vezet majd pénzügyi válsághoz, mert bár Róma szerény adócsökkentéseket és kiadásemeléseket fog bejelenteni, amelyek aggodalmat keltenek a hosszú távú költségvetési fenntarthatósággal kapcsolatban, mégsem fog drasztikusan eltávolodni azoktól a gazdasági reformoktól, amelyeket az előző kormányzat a segélyalapokért és támogatásokért cserébe megígért az EU-nak.

Az EKB továbbra is hajlandó lesz beavatkozni az adósságpiacokon, hogy mérsékelje az euróövezeti tagok hitelfelvételi költségeinek olyan drasztikus megugrását, amelyet a gazdasági alapok nem indokolnak. Az új olasz kormány ugyanakkor a Stratfor szerint összeütközésbe fog kerülni az unióval olyan kérdésekben, mint a bevándorlás és a belügyek uniós felügyelete.

Németországban a kormánykoalíció tagjai a Stratfor szerint nem fognak egyetérteni olyan kérdésekben, mint a megélhetési válság enyhítését célzó további intézkedések, valamint az Ukrajnának nyújtott német pénzügyi és katonai támogatás mértéke. Ez a politikai folyamatok szétesését és bizonyos fokú szabályozási bizonytalanságot eredményez, ami csökkenti a politikai válaszok gyorsaságát és hatékonyságát, de nem olyan mértékben, hogy az a kormány összeomlásához vezetne - állítja az elemzés.

Franciaországban Emmanuel Macron elnök a nyugdíjrendszer és a munkanélküliségi biztosítás reformját fogja szorgalmazni, hogy fenntarthatóbbá tegye azokat. De mindez függ a parlamenti ellenzéki pártok támogatásától, utóbbi lelassítja a reformfolyamatot, és arra kényszeríti a kormányt, hogy engedményeket tegyen, amelyek valószínűleg magasabb kiadásokat eredményeznek majd.

Forrás: HVG

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all