csütörtök, december 08, 2022

Az Orbán-kormánynak fogalmaztak meg súlyos üzenetet a mozambiki Maputóban, ahol véget ért az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok, valamint az EU három napon keresztül tartó, 42. Közös Parlamenti Közgyűlése.

A közgyűlésen vitát folytattak és közös megoldásokat fogalmaztak meg az olyan globális válságok kezelésére, mint az éghajlatváltozás, a világjárvány, a terrorizmus, a szegénység és az emberi jogok.

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának EUrologushoz eljuttatott közleménye szerint azonban a közgyűlés az Orbán-kormányhoz intézett széles körben elhangzott felszólításról marad emlékezetes, amely arról szólt, hogy a magyar kormány végre szüntesse meg a Cotonou utáni AKCS–EU-megállapodás jóváhagyásának vétóját.

Ez a megállapodás az EU és 79 érintett ország közötti stratégiai megállapodás, amely tulajdonképpen az előző, hasonló 20 éves szerződést váltaná fel egy új, szintén két évtizedre szóló egyezményre. Az előző szerződés érvényességi ideje már régen lejárt, amelyen ideiglenesen meghosszabbítottak, de tulajdonképpen a felek már minden határidőből kifutottak, mert a folyamat végéhez közeledve a magyar kormány elkezdett azzal érvelni, hogy a magyar parlament nem fogja jóváhagyni ezt a dokumentumot, mert ez erősíti a migrációt. Annak ellenére, hogy az egyezmény lényege, hogy nagyon sok területen tartalmaz együttműködést, amelyek szükségesek a kétoldalú kapcsolatok rendezett mederben tartásához. A migráció csak egyik pontja ennek az egyezménynek, azonban egy nagyon lényeges kitételt is tartalmaz, miszerint az aláírók vállalják, hogy küzdenek az illegális bevándorlással szemben, és saját polgárait minden további nélkül visszafogadják. Ez nagyon fontos akkor, amikor arról beszélünk, hogy milyen nehézségekbe ütközik az illegális bevándorlók visszaküldése. Szijjártó Péter tavaly decemberben azt mondta:

Nem arra kell megállapodást kötni Afrikával, hogy az afrikaiak jöjjenek Európába, hanem arra, hogy az afrikaiak maradjanak Afrikában.

Az EU nem tud mit kezdeni a magyar állásponttal, ezért mindig tovább odázzák a téma napirendre vételét, miközben az AKCS-partnerek türelme is fogytán.

A most lezárult közgyűlés társelnöke, a szociáldemokraták európai parlamenti képviselője, Carlos Zorrinho a következőket mondta: „Az egyenlők közötti multilateralizmus az egyetlen konkrét előrelépési út ezekben a sötét időkben, amikor úgy tűnik, a nacionalizmus, a háború és a bizalmatlanság uralkodik a nemzetközi színtéren. Az AKCS–EU KPK egy világítótorony, amelyet meg kell őrizni és meg kell erősíteni. Itt az ideje, hogy Orbán kormánya feloldja vétóját, és átadja a lehetőséget ennek a döntő fontosságú Gyűlésnek a továbblépésre.” 

Hannes Heide egy másik szociáldemokrata küldött hozzátette, hogy „az EU érdekei egybeesnek az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok érdekeivel.

Fel kell ismernünk, hogy e régiók biztonságának demokratikus és gazdasági fejlesztése az Európai Unió közvetlen érdeke.

Utóbbi mondatot azért fontos hangsúlyozni, mert tulajdonképpen a magyar külpolitikának is ez az egyik tételmondata.

Forrás: HVG

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all