csütörtök, február 22, 2024
  • Regős Róbert: A szél lassan elfújja…

    Nem volt könnyű ez az év. Sőt, talán nem túlzás azt mondani, amióta az eszemet tudom, ez volt a legnehezebb.

    Bővebben... +
> <
  • 1

Legnépszerűbb

Nem volt könnyű ez az év. Sőt, talán nem túlzás azt mondani, amióta az eszemet tudom, ez volt a legnehezebb.

Mert mi lehet gyötrőbb? Elengedni azt, aki a világon mindennél fontosabb azt számodra, vagy magad mögött hagyni az egész addigi életed úgy, ahogy van, mintha gyökerestől szakítanád ki magad az anyaföldből. Most éppen ezt az utóbbit élem.

Holnaptól egy egészen új élettörténetet kezdek el írni magamnak. Az ember többnyire ragaszkodik ahhoz, hogy a dolgoknak legyen eleje, közepe és vége. Nagyjából vagy két hónapja élek valami radikálisan másban, mint eddig. Nevezzük ezt az átmenet, az átállás, az akklimatizálódás időszakának. Ennyi nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a változás – most annak tűnik – véglegessé váljon. Ma zárom tehát le a régit, s holnap kezdem az újat.

Hasonlít mindez az újévi fogadalmakhoz, mégis egészen más. Nem a rossz szokásaimat készülök elhagyni, hanem gyakorlatilag mindent, ami korábban voltam. A kiszakított gyökérzet mostantól más terroirból szívja az éltető nedveket, ami elkerülhetetlenül vezet más élethez. Nem fogadalmakat teszek, hogy holnaptól aztán így, meg úgy… Nem én döntök az újról, hanem az új talál rám, s formál majd a továbbiakban a saját képére.

 

Persze mondhatják, hogy árulás, a könnyebb út választása, hátat fordítani mindennek, s hátra hagyni csapot-papot. Nehéz ezt pontosan megfogalmazni. Patetikusan belengethetik a szót, a hazád. Ezt többnyire azok teszik, akik igazából szarnak a hazájukra. Én azonban úgy érzem, megküzdöttem érte. Három vaskos kötet dokumentálja azt az erőfeszítést, amelyen keresztül – a magam eszközeivel – megpróbáltam élhetővé tenni azt, ami mára – a számomra legalábbis – élhetetlenné vált. Túlzásnak tűnhet, mégis úgy érzem, nem én hagytam el Magyarországot, hanem Magyarország hagyott el engem.

Legalábbis az a Magyarország, amilyennek rajongva szerettem. Ahol a szél nem egyszerűen a légtömeg áramlását jelenti a nagyobb nyomású területről az alacsonyabb nyomású területre, hanem a tisztaság, a szabadság leheletét és jelenlétét. Mert ott nincs szabadság, ahol ugyan kimondhatsz, leírhatsz bármit, de a kutya nem figyel rá. Az ember nem ott nem szabad, ahol úgy hívnak „megbeszélni” közös dolgaink, hogy a kérdések összeállítói a szádba adják a nekik tetsző válaszokat. És nem szabad az ember ott sem, ahol nincs jogod a tisztességes egészségügyi ellátáshoz, sem a jó élethez, sem a jó halálhoz.

A gyerekeid meg sem ízlelhetik a szabadság révületét ott, ahol alulfizetett tanárok egyentankönyvekbők oktatják egy anakronisztikus értékrend savas felböfögését. De ott sem, ahol egy jó évtizede a még valódi büszkeségre, tartásra okot adó kultúrát, s a művészetet egy végtelenül ostoba ideológia szolgálóleányává silányítják. És nincs szabadság ott, ahonnan a tudomány és a szabad szellem menekülni kényszerül. Lehet-e szabadságról beszélni ott, ahol ugyan senki nem akadályozza meg, hogy jelentkezz a közpénzzel támogatott pályázatokra, de te jó előre pontosan tudod, kik lesznek újra és újra és újra és újra a nyertesek.

Amikor aztán ennyire elfogy körülötted a levegő, s veszed a vándorbotot, vajon te árulod el a hazádat, vagy a hazád árul el téged? Hogy kudarc-e mindez? Az hát. Letaglózó vereség. Megpróbáltad. Beletettél vagy két évtizedet, pénzt, energiát, lelkesedést, és szinte semmi nem sikerült. Ráadásul mára már azt sem látod, ki mellé sorakozhatnál fel, hogy változást érj el. S talán ez a legelkeserítőbb. A valódi bűnösök mellett ott sorakoznak azok is, akik tehetségtelenségből, vagy szándékosan ellehetetlenítettek minden, a változás ígéretével kecsegtető alternatívát. Ez ugyanakkora bűn, mint a mindent maguknak akaróké. Ők együttesen árulták el Magyarországot.

Ezek az átmeneti hetek Barcelonában tökéletesen meggyőztek arról, hogy lehet élni normálisan is. A kemény munkának lehet nyugodt élet a jutalma. A nyugat „hanyatlása” méltóbb az emberi léthez, mint az illiberalizmus szörnyű virágzása. Már-már meglepő, hogy a nácizmusra hajazó, leegyszerűsítő gyűlöletbeszéddel szemben létezhet kiegyensúlyozott közbeszéd. Amit szörnyű volt megélni otthon, az innen nézve végképp abnormálisabbnak tetszik.

Tartozom még egy bejelentéssel, amely leginkább talán számomra teszi kézzelfoghatóvá, s egyben végtelenül fájdalmassá is a változást. Úgy alakult, hogy mindaz, amit fontosnak tartottam, amiben hittem, amit képviselni próbáltam, amit másokkal megosztani szerettem volna, az egyetlen vállalkozásba összpontosult. Felejthetetlen barátommal és példaképemmel, Lax Tamással együtt hoztuk létre a RoTaPress nemzetközi hírügynökséget. Ez a vállalkozás mostantól felfüggeszti a tevékenységét. És nem a RoTaPress vált méltatlanná a folytatásra. A domaint megtartom. Az idő fogja eldönteni, merő nosztalgiából teszem, vagy valami rezge reménysugár jegyében, hogy egykor mégis volt értelme, s valamikor talán lehet még újra.

Végtelenül sajnálom, hogy így alakult. Tényleg belefáradtam. Mindazoknak, akik jószívvel követték a munkám, azt kívánom, legyen vége minél hamarabb annak a rémálomnak, ami ma uralja, bilincsbe veri, nem engedi kibontakozni, ragyogni otthon a lelkeket. Váljon valóra egy közös, nagy ölelés, egy összekapaszkodás, amely felemeli Magyarországot, hogy újra valóban hazának lehessen nevezni.

Barcelona, 2023. december 31.

Kövess bennünket a Facebookon!

Partner ajánlat

Fedezd fel a Mátra gyöngyszemeit: Legjobb helyek a Mátrában, amiket érdemes meglátogatni Bővebben...
Új hajnal virradt a DAX indexre? Bővebben...
Álomhely Dubai városában Bővebben...
Wellness hétvége a hévízi Hotel Palace****-ban Bővebben...
A Biztonsági Ajtó: A Megbízhatóság és Védelem Alapköve Bővebben...
  • icon
  • icon
  • icon
  • icon
  • icon