szombat, november 17, 2018
728x90 EU Imagery

Valósággal megsemmisítő hír volt a török ellenzék számára, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök bejelentette, június 24-én előrehozott elnök- és parlamenti választást rendeznek. Az államfő ezzel lényegében azt sugallja, minden eszközt képes bevetni hatalma megtartásáért. Az elnökválasztást eredetileg jövőre tervezték, Erdogan azonban alighanem úgy érzi, most ért hatalma csúcsára, az észak-szíriai, afrini beavatkozás ugyanis jelentős támogatásnak örvend hazájában, mivel a törökök nagyobbik része ellenzi, hogy összefüggő kurd terület jöjjön létre a szomszédos régióban. Mondhatni a csapból is Erdogan folyik, az ellenzéki médiát egy-egy kivételtől eltekintve elhallgattatta, legutóbb az utolsó jelentős médiaház, a Dogan is egy az elnökhöz közeli vállalkozóhoz került.

Erdogan azt közölte, az előrehozott választásról szóló döntést akkor hozta meg, amikor találkozott szövetségesével, Devlet Bahcelivel, az ultranacionalista MHP párt elnökével, aki idő előtti voksolást követelt. (Ez alighanem színjáték volt.) A török nemzeti valuta, az utóbbi időben gyengélkedő líra valamelyest erősödött, a befektetők azt remélik, hogy a gazdaságnak jót tesz a választás előre hozása. A demokrácia azonban tovább sérül. Az amúgy is ezer sebből vérző ellenzéknek ugyanis nincs elég ideje a felkészülésre, nyilvánvalóan ezért is határoztak meg egy ilyen közeli időpontot. A voksolással lezárul a politikai rendszer teljes átalakítása, amely a miniszterelnöki tisztség megszüntetését, a parlament további gyengítését jelenti.

Egyelőre azt sem tudja az ellenzék, kit indít miniszterelnök-jelöltként, illetve az sem világos, hogy a szociáldemokrata CHP és az MHP-ból kiváló képviselők alkotta Iyi nevű tömörülés együtt indul-e, vagy sem. Egy idő óta zajlanak a tárgyalások a közös fellépésről. A CHP elnöke, Kemal Kilicdaroglu mindenesetre derűlátást sugallva kijelentette, 2018 a demokrácia éve lesz. A kurdbarát HDP-t irányító Pervin Buldan pedig azt közölte, legalább annyira sikeresek lesznek, mint 2015-ben, amikor első ízben kerültek a törvényhozásba.

Törökországban már egy idő óta hallani lehetett híreket arról, hogy a 16 éve kormányzó AKP most először előrehozott választást irat ki. Bár tavaly 7,4 százalékkal nőtt a GDP, ez nagyrészt a jelentős állami beruházásoknak köszönhető, ráadásul elszabadult az infláció és a munkanélküliség is rekord magas.

Forrás: Népszava

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all